Húsvéti levél

Kedves Szemelyi Lakosok!

Már elmúlt egy hónapja, hogy megjelent hazánkban is a korona vírus. Nagy öröm számunkra, hogy településünk lakóit mindeddig elkerülte ez a láthatatlan ellenség. Nagyon nehéz a védekezés és nagy fegyelmezettséget, kitartást és lemondást igényel.

Köszönet mindazoknak, akik fegyelmezetten betartják a hatóságok által javasolt (előírt) korlátozásokat.

Köszönet mindazoknak, akik segítik a munkánkat és a lakosság kiszolgálását ebben a nehéz helyzetben is!

Nagyon jó lenne, ha minket elkerülne a járvány, de sajnos ennek kicsi az esélye. Azért, hogy csökkenteni tudjuk a megbetegedések kockázatát, közösségünk minden tagjának további lemondásokra és nagy önfegyelemre lesz szüksége!

Különösen veszélyeztetettek a krónikus betegek és az idősebb korosztály; rájuk még több odafigyeléssel kell vigyáznunk.  A jó idő beköszöntével ez persze sokkal nehezebb lesz, de kérjük: továbbra is legyenek fegyelmezettek, tartsák be az előírásokat, és ha tehetik, maradjanak otthon! Igyekezzünk minél jobban megóvni magunk és lakótársaink egészségét. Önkormányzatunk továbbra is minden szükséges segítséget megad a lakosság számára, ahogy azt korábban már jeleztük.

Az ünnep alkalmából Kívánunk minden kedves szemelyi lakosnak, valamint ismerőseinknek – közel és távol:

Békés Boldog Húsvéti Ünnepeket, jó egészséget és kitartást!

„Amikor imába kezdünk ne feledkezzünk el az értünk dolgozókról. Mindazokról, akik a saját egészségüket kockára téve igyekeznek könnyebbé tenni ezt a nehéz időszakot a számunkra.”

Szemelyi Önkormányzat Horvát Nemzetiségi Önkormányzat
Kumli József Ferenc polgármesterSárosácz Mihály elnök
Bosnyák Mihály alpolgármesterMiátovics Mihály alelnök
Kovácsné Tormási Emese képviselő Kumli József Ferenc tag
Láng Zoltán képviselő
Török Péter képviselő